A közös étkezés közösségformáló ereje

A különböző emberek konyhakultúrájának közös megismerésére alapozta projektjét Bereczki Bella. Az Aspektus Csoport pécsi gyakornoka inkluzív csoportot szervezett, amelyben roma és nem roma, tizedik évfolyamos tanulók főznek együtt, majd közösen elfogyasztják az elkészített ételeket egy baráti beszélgetés mellett. Foglalkozásait saját tapasztalatai ihlették.

„Elkezdtem egy pécsi krisnás közösségbe járni, ami nagyon új élmény volt számomra. Együtt is ettem másokkal, és a közös étkezések, az étkezések alatti beszélgetések nagyon felemelő momentumok voltak. Ezt az érzést akarom átadni azoknak a fiataloknak, akik részt vesznek a programokon.” Az első összejöveteleket az ismerkedésre, közös ötletelésre szánta. „Elsősorban nem főzni tanítottam őket. Élményt akartam nekik adni, amivel élvezetesebbé tehetik később az önellátást is. Olyan ételeket készítettünk el együtt, amik a személyes kötődés miatt érzelmeket váltottak ki. Ez kapcsolatot alakított ki közöttünk.”

A foglalkozásokon sokféle konyhakultúrával is megismerkednek. Ezt Bella később eszközként használja fel, hogy különböző társadalmi rétegek találkozzanak egymással, belelássanak egymás mindennapjaiba a főzési és étkezési szokások által. „Fontos volt, hogy egy olyan dolgot találjak, amiben sem az egyik, sem a másik csoport nem kompetensebb, ugyanúgy kezdőként indulnak és együtt tudnak tanulni” – magyarázta Bella. A résztvevők azzal is szembesültek, hogy nem mindenki küzd ugyanazokkal a problémákkal.

A diákok a Pécsi Apáczai Csere János Gimnáziumból és az Élmény Tárból szerveződtek, a foglalkozásokat a Pécs – Gyárvárosban található tanodában valósították meg. „Nehezen találtam a részvételre nyitott intézményeket. Az első ötletemet az is keresztülhúzta, hogy a tankonyhák szigorú szabályai miatt nem volt könnyű a főzéseknek helyet találni.” Bella végül sikeresen vette mindkét akadályt, az első alkalmat januárban tartotta meg. 

„Megtapasztaltam, hogy civil szervezetként milyen falakba ütköznek a közösségek. Hiába akarsz te valam jót elérni, ha mások nem együttműködők, akkor nem fog működni” – vonta le következtetéseit Bella. Az utolsó alkalomra a Pécs Bike Maffia közreműködésével tervez főzni. A gimnazistákkal közösen elkészített ételt önkéntes futárok szállítják ki a rászorulók számára.

Bella a későbbiekben is szívesen foglalkozna civil szervezeten keresztül az étkezéssel, alapanyagok termesztésével. Érdeklődik az önfenntartó élet, a saját élelmiszerek előállítása, a permakultúra iránt. És szívesen összekötné ezt a szociális segítéssel.

„Együtt lenni különböző, de egy célért dolgozó emberekkel, kialakítani egy olyan környezetet, ahol tudtok egymásra támaszkodni, ezek igazán fontos dolgok.”


Az Aspektus Csoport gyakornoki programjában az elméleti képzést követően húsz ösztöndíjas kezdett bele saját projektje megvalósításába. Sorozatunkban velük beszélgettünk.


Készült az Európai Unió finanszírozásával. A szöveg kizárólag a szerző(k) sajátja, és nem feltétlenül tükrözik az Európai Unió véleményét. Tartalmáért sem az Európai Unió, sem a támogatást nyújtó hatóság nem tehető felelőssé.