Legyél Te is Változáshozó!

Szeretnél számodra fontos társadalmi ügyekben változást elérni? Akkor ez a lehetőség Neked szól! Az Aspektus Csoport tenni vágyó, lelkes fiatalokat keres az NDI-al közös programjába! 

Mit kínálunk?

  • Képzéseket az érdekérvényesítés, a politika és a részvételi demokrácia témakörében (első alkalom: november 15-17, Budapest). 
  • Szakmai és anyagi támogatást ötleteid megvalósításában. Saját ötlettel a képzéseket követően, 2025. januárban lesz lehetőség pályázni, a megvalósítás pedig március és augusztus között hónapokban zajlik. 
  • Egy közösséget, melyben az ország különböző pontjain építheted a kapcsolataidat.
  • Képzési lehetőséget Törökországban, ahol megismerkedhetsz helyi, hasonló érdeklődésű fiatalokkal. A képzés időpontja 2024. október 18-20. Amennyiben csoporttal jelentkezel a résztvevők létszámától függ, hogy hányan tudok elutazni.

Kit keresünk?

  • 18 és 35 év közötti személyeket (egyénileg és csoportosan), akik elkötelezettek a társadalmi változások iránt és szeretnének aktív szerepet vállalni a közösségük életében.
  • Nyitott gondolkodású fiatalokat, akik kíváncsiak a közéleti témákra és az érdekérvényesítésre.
  • Nem baj, ha most még egyedül vagy és nincs tapasztalatod legyen, elég, ha van egy számodra fontos ügy és a változtatás iránti elkötelezettséged.

Jelentkezz mihamarabb, mert a férőhelyek száma limitált! Az alábbi linken tudod jelezni a részvételi szándékodat: 

https://forms.gle/ztT72jBXu3jBnYh78

Jelentkezési határidő: szeptember 20.